Feledy Balázs
László Bandy doboz- és szoborkészítőről

 

Igazán itt az ideje, hogy foglalkozzunk egy kicsit László Bandyval, a képzőművésszel, aki éppen több mint 35 éve publikál rajzokat - néha úgy fogalmaz: karikatúrákat -, akinek éppen több mint 30 éve volt az első önálló kiállítása, aki éppen több, mint húsz éve úgynevezett "szabadfoglalkozású" (különös: kezd ez az elnevezés igen anakronisztikus kövületté válni). László Bandy képzőművész, mindamellett, hogy - köztudottan elszánt és következetes (és sikeres) művészetpedagógus, és aki éppen ebben az évben hatvan éves.

 

Ideje, hogy kicsit körbejárjuk a László Bandy jelenséget (kevés szöveggel, több illusztrációval), mert egyre biztosabban tudható, hogy az életmű, amely így az új évezred elejére összeállt, a maga szerényen meghúzódó, ám szívósan ható létével érintkezik minden jelentősebb, a múlt század (ez a XX.sz.!) második felére jellemző folyamattal, kapcsolódik azok jelentségeihez. S most fitogtatjuk tájékozottságunkat, hogy jellemezzük a behatárolt kor művészetének konceptuális vonalait, a mail art kifejlődését, a számítógép betörését, az installációs művészet kialakulását (szerves kapcsolatban az enviromenttel). Ám természetesen nem hagyható szó nélkül a minimal art térhódítása, s - most és ehelyütt - az intermediális folyamatok sem. Hogy miért volt szükség erre a kissé sznobos felsorolásra? Mert e sorok írójának az a meggyőződése, hogy László Bandy - ez a valóban angyali türelmű művész - a maga által kifejlesztett sajátos és egyedi műtárgytípusával, az ő általa dobozgrafikának, vagy papírszobornak nevezett műtárgyaival - ha jól megvizsgáljuk - érintkezik az imént jelzett művészeti tendenciákkal. Hiszen ki tagadhatná, hogy László Bandy e művei többször ne volnának konceptuális jellegűek (egyrészt gondolatiság, másrészről sajátos elanyagtalanodás), ne érintkeznének a maguk öntörvényű módján a mail art-tal, mint olyan tárgyak, melyek lehetőségét adják a küldemény művészetnek (gondoljunk művészkönyveire). De a számítógép korának művészetével is rokonságba hozhatók munkái, hiszen felfedhetők bennük a rendszer-tervezettség, a programozhatóság. S miért ne volna dolgainak találkozása az installációval, hiszen tárgyai építettsége, térszervező ereje nagyonis hordozza e médium jellegzetességeit S persze miért ne volna összefüggésbe hozható mindez a minimal art-tal, hiszen itt is csak néhány térmeghatározó mértani elem alkalmazásáról van szó, s miért ne találhatnánk összefüggéseket az intermedialitással, amikor különböző műfajok és különböző technikák felhasználásáról van szó e tárgyakon is?
Vagyis László Bandy kissé elzárt, százhalombattai műhelyében, a maga puritán, ám annál összetettebb alkotói módszerével folytonosan szoros és szerves kontaktusba került a XX. Század kísérletező képzőművészeti folyamataival.

 

S amit művel, az olyan módon is harmonizál e tendenciákkal, hogy tipikusan műfaj-köztes tárgyak létrehozásáról van szó munkásságában. Hiszen "dobozai" nem is rajzok, nem is grafikák, nem is szobrok, nem is könyvek, ám tulajdonképpen mégis azok. A tudományokat oly nagyra becsülő László Bandy tehát egy feltaláló, aki azonban ősi anyagával és ugyancsak ősi munkaeszközeivel inkább eltalált, mint feltalált, eltalálta azt a művészi, alkotói módszert, mely személyiségéből fakad, méghozzá nagyon mélyről és nagyon individualizáltan és eltalált arra az útra, mely kissé meditatív, kontemplatív művészi habitusával nagyonis összeillik. Még egy divatos szóval: László Bandy személyisége és művei abszolút kompatibilisek, s ezért nem érzünk az alkotónál semmiféle frusztrációt és meggyötörtséget, és ezért nem érezzük papírszobrainál az erőtlenséget, a mesterkéltséget.

 

S itt van még egy döntő szempont. Szobrai alapanyaga papír. Ebből építkezik, miután a rajzi, formai világ felvázoltatik, majd ezt követi a vágás szikével, melynek következtében több papír hullik ki, mint amennyi bent marad, de így születik meg egy plasztikai univerzum.

 

Nem titok, hogy művészünk hivatásszerűen foglalkozott matematikával és e tudomány szeretete valamiképp máig áthatja munkásságát. Amit elébb építettségnek, programozhatóságnak neveztünk, azt folytathatjuk úgy, hogy László Bandy a rend művésze, pontosabban a művészi rendé, amelynek struktúrájában szerepe van egy sajátos matematikai szemléletnek. Azonban nem volna László Bandy, ha munkái kizárólag e rendező-elvet vennék figyelembe, hiszen ez esetben egyfajta száraz - vagy szebben: hideg - geometrikus képzőművészet rabja volna. De nem. Nála a művészi rend felveti egyben a káosz-elmélet által oly intenzíven bolygatott kérdéseket, melynek következménye egy bonyolult összefüggésszerű szövevény, s melynek matematikai alapja, rendszere túllép az euklydesi geometrián. A gondolati tevékenységgel együttes gyakorlati munka így hozza létre sajátos ellentétpárjait, melyben találkozik a szabálytalan és a szabályos, érzékelhető a szimmetrikus és az aszimmetrikus, s - behatolva az előbb felvetett elméleti kérdések gyakorlatába - jelen van a rend és a rendezettség, formai, morfológiai szempontból pedig a puhaság és a keménység. S így - Szegő György korábbi szavaival - kis világmodellekké válnak. Ezek a modellek folyamatos szemlélésükkor egyre újabb oldalaikat mutatják fel, s abban is különösek, hogy szimultán módon, mindenféle kinetikus beavatkozástól mentesen egymástól eltérő látványokat szuggerálnak. S László Bandy esetében a látvány egyenlő a gondolattal.

Goethe így ír Természet és Művészet című szonettjében:
"Ki nagyot akar, szokjék fegyelemre,
korlátok között válik el a mester,
s a szabadság a törvény adománya."
(Rónay György fordítása)

Bizony a fogalmazás ma is pontos, helyt álló, s ahogy egy Bandy-féle papírplasztikára vagy még inkább. Papírplasztikába nézünk, igazán megbizonyosodhatunk minderről, mert a mű geometriai rendjével, "törvényeivel" együtt ott a jótékony szabadság.

 

László Bandy tárgyai készülése előtt nélkülözhetetlen a rajz. Eleddig a művész háromdimenziós küzdelmeiről esett szó, de fel kell tárnunk, hogy számára ez rajzok, vázlatok, tervek sorozatán közelíthető meg. Külön szerkezettani esztétikumuk van terveinek, melyekben lazán mozgó tustolla könnyed fegyelmezettséggel hozza létre struktúra vázlatait, melyek hol arányok, viszonyulások, távlatok vázlata, hol az aranymetszéshez is igazodó vizuál-matematikai-esszék (!). Mert László Bandy ezeket is (blaszfémia ilyet leírni?) szépen, esztétikusan veti papírra, a vonalak vastagodásával, vékonyodásával, sokszor eljutva oda, hogy e vonalhálóban feltűnik egy figura, mely sajátos metamorfózison mehet keresztül. Művészünk plasztikai rajzain kívül ismert, mint kiváló figurális rajzoló is, melyekkel - egy régebben leírt kifejezésével - "köz- és magánindulatait kényszeríti formába". Nos, ez valóban igaz. Ha papír-plasztikáiban felül is kerekedik e rendezettség, módszeresség, áttételes gondolatiság, addig rajzaitól távol van mindenféle szerkezetesség, ráció, közöny. László Bandy karikaturisztikus fogalmazással az indulat rajzolója. A tomboló feszültség, uram bocsá. Az extázis rajzolója is! Szemléletének groteszk íve azonban nem taszító, nem nyers, hanem éppen katartikus, mely kategória szintén oly ritkán alkalmazható kortárs művész teljesítménye. László Bandy így hát rajzait sorozatokká is összeállítja, melyekből sajátos és individuális képregény (korregény!) is születik, s melynek szarkazmusán egy csöppet sem csodálkozunk, közel áll hozzánk.

 

László Bandyt intellektuális vénája szükségszerűen vitte dobozgrafikán, papírszobron át a művész-könyvhöz is, amelyben lehetőség nyílik arra, hogy szöveg és szerkezet, szöveg és konstrukció találjon egymásra.
Ahogy e munkái kinyílnak kezünkben, úgy nyílik meg egy utolérhetetlen vizuális, téri univerzum is, mely pillanatonként változtatja pozícióit, s ezáltal nincs két azonos pillanat.

Tíz éve, az ötvenedik születésnap előtti kiállítás meghívójában arról írt a művész, hogy a "kínosan kerek ötven év" arra inspirálja hogy - idézem - "a megmutatkozásnál most már fontosabbnak tartsam a megmutatást". Ezért akkor kiállítását elsősorban valamennyi tanítványának ajánlotta. Most, hogy eljött a hatvanadik születésnap is, még inkább fontossá válik ez a megmutatás. Mert csak így fedezhetjük fel mindannyian - s most már nemcsak a tanítványok -, hogy László Bandy milyen művész, akinél nem is a fogalmak és terminus technicusok a fontosak, hanem az, hogy ott (itt) a közeltávoli Százhalombattán egy jelenséggé nőtte ki magát, akinek nem is grafika - nem-is-rajz, nem-is-szobor műfaj-köztes tárgyaira először furcsálkodva néztek mindenféle biennálén és szakmai kiállításon, de amelyeken mára bebizonyosodott, hogy e munkák éppúgy illenek a grafikai kiállításokra, mint a szobrászati bemutatókra, s ahova ő bead egy darabot, az a munkája szinte emblematikus szuggesztivitással harsogja: "László Bandy műve vagyok!" Az egyéniséget még a művészetből is kiírtó korunkban kell-e ennél több, amivel ez művészt, annak teljesítményét jellemezhetjük?

Legfrissebb munkák