SZULA ZSUZSANNA
László Bandy kiállításához 2016. október 8. /Bandy 75/


mini galéria Azért is jó egy ilyen nagyobb volumenű, jubileumi kiállítás, mert az alkotó is összegez, és betekintést enged olyan alkotásokba, amik igazából talán műhelymunkák. Ilyenek az itt látható természeti tanulmányok…amik nem csak a fákat jelentik, hanem az alkotó saját, szubjektív természetrajzát is.
Bandy tanításában is központi figyelmet kap a tanulmány. A jó tanulmány. Miért kell 75 évesen 3.141.592 megrajzolt fa után újra- és újra nekiülni, megrajzolni még egyet? Csak azért, mert az már megint más? Más a tere, máshogy szerveződnek az ágak, más teret alkot? Koncentrációs gyakorlat? Figyelni kell a kompozícióra, a hangsúlyokra? Olyan, mint egy sokat gyakorolt etűd, amit a nehéz darabok előtt játszunk el. Koncentráció. Feladat a felszabadult játék előtt. Aztán persze a tanulmányokból kísérletek lesznek….előtanulmányok a nagyobb művekhez. Meg kell vizsgálni, mi az ami működik. Szervesül, következő lépcsőfok lehet. Azért meg lehet nézni, milyen minőségűek ezek a vázlatnak nevezett alkotások….pedig itt még messze nincs vége a folyamatnak. Itt kaptak helyet tehát a szubjektív természetrajzok is. Személyes történetek, feldolgozandó, meghatározó emlékek. Saját gyermekkor, vagy éppen más, szerettek gyermekkora, élete. Nem is tudom, melyik a személyesebb. Jobb esetben az ember kirajzolja ezeket és használja. Működik bennük az alkotó minden megtanult művészeti műveltsége, de érzelmi telítettségük miatt sok tanulsággal szolgálhatnak. Ezeket aztán szintén beépíthetjük. Tekintsük ezeket ellen- etűdöknek. A kettő - természeti-és szubjektív - ellentétes dinamikájából pedig nekiállhatunk az alkotásnak. Jelen esetben felkészülhetünk az összetettebb képek megismerésére……

lépcső galéria Itt van talán a legnehezebb dolgom. Mint egy jól felépített darabban, ezen a részen a néző elcsendesedik....kibontakozik a cselekmény, az agy felpörög. Figyelünk, egyre több a kérdés. A Lépcső Galériában olyan munkák kaptak helyet, amik már a hagyományos értelemben is önálló, kész alkotások. Ha úgy tetszik, elképesztően fegyelmezett kísérletek. A tanulságok leszűrve, az alap magabiztos, a variációk száma……végtelen. Az alkotó elképesztő önfegyelemmel próbálja végig az alternatívákat….valós, megtörtént jelenetek, emlékképek, fotóemlékek, művészettörténeti reflexiók, olvasmányélmények.....lehetnének ezek már válaszok egy-egy képzőművészeti kérdésre, de felvetnek újabbakat….sosem ér véget a folyamat. A tér bizonytalan...a szereplők átalakulnak. De mégis: Önző módon, én használni szoktam Bandy ehhez a fázishoz tartozó képeit. Nem egyszer hívtam már fel, hagy menjek le, megnézni az új melóit.....a gondolatok csak úgy pörögtek..az egyetlen, ami ilyenkor használ, ez a koncentrált tartalom, izgalmas, lehetőségekkel teli rendszerek, személyes anekdoták, képzőművészeti humor. Ez mindig elrendezi a kaotikus állapotot. Rövid, velős tanítások. De nézzük, lehet a valós térből még valósabb szakrális tér.

emeleti galéria Rendben. Megérkeztünk a végkifejlethez. A tér, úgy értem, az egész kiállítás tere...gyönyörű. Otthon vagyunk. Minden egyes képében és szobrában külön-külön.
Mielőtt magatokra hagynálak velük, tennem kell egy tágabb kitekintést, mert habár a most fizikailag is megtett úton eléggé összeállt a kép, és levontunk némi tanulságot, hagy engedjek betekintést abba is, hogy kortárs szemmel hogyan is kommunikálhatunk ezekkel a művekkel, hiszen ez az anyag nem csak szép és szeretni való, de művelt és nagyon aktuális is:
Néhány kérdésem még maradt.

 

Bandy! Vannak aktuális képzőművészeti kérdések? Megint kitaláltál egy lehetséges teret? És szervesül? Hogy nevezted el? /azt mondta: P ö t t y ö s – köszi!/ Dobozban is működik? Na de, ugyan az a kérdés évezredek óta? Van-e létjogosultságunk feltenni ezeket újra- és újra? Van-e jogunk alternatívákat adni, válaszokat, újabb kérdéseket? Az alkotás kérdés vagy válasz? A művészet feladata a kérdezés vagy a válaszadás? Ez most kérdés vagy mantra..../katatón sorok?/, (ima?) ? Kérdezés . Válaszadás . Kérdezés . Válaszadás. Kérdezés . Válaszadás. Kérdezés . Válaszadás.
Honnan tudom, hogy jó válasz-e? Kinek a kérdésére? Kinek adott válasz? Ha alkotok, megfogalmazom a kérdező személyét is? Felelősséggel válaszolhatok annak, akit nem is ismerek? Hogyan kapok választ valakitől, aki csak az alkotásomat látja? Hol játszódik le a reflexió, ha egy múzeumi térben, tőlem függetlenül kommunikál valakivel a képem? Megváltoztatja-e az alkotás módját a befogadó? Megváltoztathatja-e az alkotás tartalmát a befogadó? Az ott egy triptichon? Egy képen belül meg tudtad oldani? Az te vagy, vagy én, vagy Jób? Én építem a rendszert, vagy a rendszer használ engem? Van-e értelme a kommunikációnak ma? MIKOR, HA NEM MOST? Milyen nyelven? A kép része a szöveg? Hozzáad? Elolvassam? Vagy képrombolás a funkciója, az elterelés? Faktúra? Belefér a populárisabb? Szubkultúra lettem? A műveltség mára szubkulturális? Van-e szabad művészet? Van-e szabad művész? A releváns művész ma tényleg az önmegtartóztató? 75 évesen legyek még önmegtartóztató? MIKOR, HA NEM MOST?


A kérdés lehet, hogy ugyanaz, de milyen választ nem próbáltam még? Lesz egy végső, mindenre p o n t o t tevő válasz? A válasz az alkotó? A kérdés örök. Éppúgy azé a szemüveges kisfiúé, mint 75 éves önmagáé. Csak a válaszok rétegei bővültek. Minden elraktározott mozzanat...érzések és felfedezések egy-egy mozdulatban sűrűsödnek a papíron. A mozdulat része a gyermekként hamuba rajzolt állatalak....és minden egyes tegnap, ma tusba mártott, odatett vonal. Mikor? Most. Ha nem? Bandy, kérdezhetek még?

 

 

Legfrissebb munkák