A XX. századi képzőművészet fedezte fel újra a papírt mint a kifejezési eszközök végtelen lehetőségeinek hordozóját. Picasso és Braque szakítottak először a festészet és a szobrászat hagyományos eszközeivel, és iktattak a képbe valódi anyagokat, mint elvont színfoltokat. Ezekkel a kubista kollázsokkal kezdődött a papírművészet első fejezete, amely majd a futurista, dadaista és szürrealista papírkollázsokban fejlődött tovább, Kurt Schwittersnél és a Bauhausban. A papírművészet XX. századi történetének következő fejezete 1955 után kezdődött, amikor Európában és az Egyesült Államokban egyaránt egyre nagyobb szerep jutott a papírnak. Nagy különbség volt azonban a papír európai és amerikai felhasználása között. Az Egyesült Államokban a merített papírt, a kézzel előállított papíranyagot részesítették előnyben, míg Európában az 1910-20-as évek kísérleteit folytatták tovább, és iparilag előállított papírt használtak. A mechanikusan vagy hőkezeléssel készült művészi papírmunkákat gazdag formavilág, műfaji sokoldalúság jellemezte. A hajlítás, gyűrés, hajtogatás, nyomás, nyújtás, átszúrás, szakítás, hasítás, ragasztás, fűrészelés, zúzás éppúgy az alkotás részévé vált, mint a perzselés vagy az égetés. A fény-árnyék-hatások, a plasztikus megoldások fokozatosan a papírkompozíciók meghatározó elemei lettek.
Így mára a papír nemcsak az egyedi rajz, a sokszorosított grafika vagy a festmény hordozója, hanem önálló festői és plasztikai értékekkel bíró alkotói kifejezőeszközzé vált. A klasszikus anyagokkal (mint a bronz, a kő, a különböző festékek) egyenértékűnek számító anyagként alkalmazza számos alkotó.
Az egyik legősibb anyag a papír, amelynek napjainkban újraéledt kultusza egyre több művészt inspirál arra, hogy alkotásának kizárólagos alapanyagául válassza ezt a régi-új matériát. A kézi készítésű és merítésű papír tehát a kortárs (magyar) művészet egyik fontos médiumává vált.
A jelen kiállítás olyan elhivatott művészek munkáit mutatja be, akik a papírt, mint elsődleges kifejezési eszközt használják művészetükben. A tárlat címe Jeles napok II., jelenleg a húsvéttal kapcsolódik össze. Szerencsére azonban egyetlen alkotó sem készített propagandisztikus egyházi illusztrációt vagy a húsvéti népszokások motívumait erőltető műveket. A formai utalások összegzően egyszerűek és találóak, míg a témát gondolatilag közelítő művek elsősorban asszociatív jellegűek.
Zsankó István Jelek című műve idegen kultúrák egyezményes jeleit és a Mel Gibson főszereplésével bemutatott filmet egyaránt eszembe juttatja. A hollywoodi sztár lehetne ily módon ennek a kiállításnak az emblematikus figurája is, hiszen a már bemutatása előtt indulatokat kiváltó és botrányt kavaró A passió című filmje szintén aktuálisan kapcsolódik a tematikához.
Azonban Benes József zárványszerű figurája épp csak jelzésszerűen idézi fel a Korpuszt, mégis egyszerűségében válik annak tökéletes szimbólumává. Sirpa Ihanus Függönye pedig egészen távolról utal csak a Torinói lepel által Krisztus alakjára, de a merített papír rusztikus felületén finoman felragyogó arany sávok mindenképpen a szakrális értelmezést erősítik. Koczogh Anikó a tőle megszokott papírszövéssel, ezúttal kisplasztikákat készített, amelyek tojás formája egyszerre utal a születésre és a húsvétra, míg fekete színük elszenesedett hatást kelt, s így a passió tragikumát is magában rejtik. Ugyancsak a keletkezéssel, az eredettel kapcsolja össze az ünnepet Gerle Margit Termékenységoltára, amely egy csíraszerű, magába záródó, ősi formákat magában rejtő, biomorf sziluett-szobor. Hasonlóan termésekre utaló organikus formák Székely Judit plasztikái, amelyek az elrejtés és az oltalmazás fogalmához kapcsolódnak. Szlaukó László a természetes anyagok és formák, valamint a természetben is fellelhető geometrikus összefüggések, a töredékesség és a teljesség, illetve az elfedés-feltárás dialektikus kérdéseivel foglakozik Darázs patics című művén.
A türelem mint alapvető erény jutott eszembe Olajos György Pillangó és László Bandy Feltámadás című áttört, míves papírkivágásos műveit nézve, illetve Gulyás Judit merített papíron tűszúrásokkal kialakított, érzékeny relief-faktúráit látva.
A papír lágy, sérülékeny anyag. Ezen tulajdonságaival ellentétes tapasztalatokat oszt meg velünk Budaházi Tibor, aki egy szilárddá dermesztett noteszt mutat be, illetve Erdélyi Eta, aki pszeudo-szerszámokat: harapófogót, spaknit stb. készített merített papírból.
Míg Székelyi Kati, Szilvitzky Margit és Damó István kollázsaikkal a papír táblaképi lehetőségeinek tágítását mutatják be, addig Butak András sorozatában (Terasz I-VII.) barna papírból építményeket konstruál, amelyek egymáshoz kapcsolódó apró rekeszekből épülnek fel. Ez a munka a papír statikai tulajdonságait, szilárdságát, rugalmasságát, erejét és sérülékenységét egyaránt modellezi. A mozgalmas fény-árnyék játékok, és a változatos téri kapcsolódások fokozzák a plasztikák kifejező erejét.
A múlékony papír tehát, ahogy a néhány kiragadott példa is mutatja, a táblaképi és a plasztikus, de mindenképpen a maradandó művészeti értékek közvetítője.
(A Magyar Papírművészeti Társaság kiállítása a Vízivárosi Galériában április 30-ig látható.)

(Élet és Irodalom – XLVIII. évfolyam. 16. szám, 2004. április 16.)

Legfrissebb munkák